A Nemzeti Emlékezés Harangja Alapítvány még Pálmai Béla vezetése alatt pályázati forrást nyert el az emlékmű felújítására. Ezt a pályázati lehetőséget és forrást végül a Tettekkel Zebegényért Egyesület vette át és használta fel, így valósulhat meg a beruházás, tudtuk meg Faludiné Kmetty Évától, az egyesület elnökétől, aki elmondta, hogy 13 millió forintot nyert az egyesület, ebből 7 és fél milliót az emlékmű felújítására, a többit pedig a kilátó megépítésére fordítanak. Ezen kívül jelentősen hozzájárul az önkormányzat is az építkezéshez. Krebsz Gábor alpolgármester, aki a településüzemeltetést irányítja elmondta, hogy mind az alapozást, mind a kilátó festését, valamint a terep rendezését és a parkosítást az önkormányzat végzi el. Az emlékmű és a kilátó várhatóan április végére készül el teljesen.



A játszótérről annyit, hogy 7,2 millió forintot felajánlott egy tehetős ember 5-6 éve az előző önkormányzatnak, de valószínűleg nem kellett a pénze mert azóta sem történt semmi az ügyben.
Szép dolog ez a sok megemlékezés, viszont alig vannak programok a faluban amelyek közösségeket építhetnének. Van egy szűk rétege Zebegénynek kb.70 ember akik részére mindig történik valami és nagy egyetértésben elszórakoznak és támogattatják a rendezvényeiket innen és onnan.
Folyik szépen a klientúra építés.
Az értekezlet helyszíne számunkra ismeretes, de nem adhatunk ki arról információt biztonsági okokból. Eredetileg 3 Zebegényi helyszín volt lehetséges helyszínként a tervükben, amelyek mind a kormányhoz nagyon közeli emberek tulajdonát képezi.
Álom luxuskivitelben.....smile hangulatjel
http://www.jofogas.hu/…/Zebegenyben_ket_szuper_telek_elado_…