Az ülés folytatásában a református temető melletti ravatalozóhoz tartozó előtető és burkolat megépítéséről tárgyaltak a képviselők. Ezt követően dr. Pálvölgyi Tamás tájékoztatta a képviselő-testületet arról, hogy benyújtották az Eperfesztivál bejegyeztetésére vonatkozó kérelmet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához. Következő napirendi pontban a 2015. évi költségvetési rendelet megtárgyalására került sor. A Gaál Sándorné Gazdasági bizottsági elnök által ismertetett mintegy egymilliárd forint főösszegű pénzügyi tervezetet egyhanúlag fogadta el a képviselő-testület. Az ülésen döntés született még többek között az értékvédelmi pályázat keretösszegének megemeléséről, a civil szervezetek támogatására pályázat kiírásáról, a Duna-parti strandhoz vezető elektromos hálózat kiépíttetéséről, az orvosi ügyelet támogatásának mértékéről, a Trianon-emlékmű környékén a vízelvezetés megterveztetéséről.


